Birodalmak Kohója — Forge Of Empires — BK blog

Birodalmak Kohója - Forge Of Empires

Törtetők

2016. december 11. - phenomiq

FOE Törtetők

     Aki a Forge of Empires játék világában ténykedik és azt valóban komolyan is veszi — nem csak vegetál kényelmesen egy átlagos vagy teljesen beszürkült csapatban, az bátran és magabiztosan nevezheti magát jó játékosnak. Természetesen  csínján kell bánni ezzel a megnevezéssel is, és senki ne szálljon el magától ha ide sorolná önmagát, hiszen vannak csapatok ahol esetenként a céh tagjainak csupán csak a nagyobb százaléka igazán értékes játékosa a csapatnak {egyben a játéknak is}, és elenyésző számban lehetnek tagok akik csak vitetik magukat a nagyobb játékosok hátán, amolyan pióca módjára. Igen, tudjuk, ezek erős szavak, de nem is az a célunk, hogy bárkit is az egekig dicsőítsünk, illetve ennek ellenkezőjét sem szeretnénk. A tiszta realitás az amit ki szeretnénk emelni, és kiragadni a játék beszürkült közösségi világából az eszenciát.
     A játék maga biztosítja a lehetőséget, hogy a játékosok szabadon választva határozzák el, hogy egyéni vagy kollektív módon képviseljék magukat a játék világában. Ez utóbbi forma világába szeretnénk most kicsit kalandozni, abba bele vonni az olvasókat, egyben teret adni arra a lehetőségre, hogy mindenki maga mérlegeljen a témáról, és ha épp úgy szottyan bárki kedve, rést nyitva az szerint cselekedhessen. A téma lényegét kicsit boncolgatva, fontosnak találjuk megemlíteni előbb a top céheket, formálisan nevezzük azokat Giga céheknek. Ezen céhek zömében csillagászati magasságokba nyúló pontszámokkal bíró játékosok szerepelnek, sok esetben egy-egy ilyen játékos akár annyit is mérlegelhet mint egy középmezőnyben szereplő céh. Az efféle céhek abszolút sztereotipikus módon túl vannak becsülve, és az átlag játékosok nagy része abban a hitben van, hogy ezek a céhek a legmegfelelőbbek arra, hogy ők is gyorsan magas szintre kerüljenek, illetve hogy mekkora biztonságra és céhes támogatásokra tehetnek ott szert. Mi nem állítjuk ennek pro és kontráját sem, de jobb ha nem esik bele senki saját maga naivságába, és nem dől be a Giga céhek ajánlatainak. A Giga céhek esetében sem értelemszerű a teljes létszámú aktivitás, mert ha a statisztikákat vesszük figyelembe, akkor ugyanolyan arányban vannak közöttük is olyanok, ahol a tagok fele játszik igazán aktív módon, napi rendszerességgel, a másik fele pedig vagy már egyáltalán nem játszik, vagy pedig amolyan beszámíthatatlan játékos státuszba lépett. Egy top1 céhet is bármikor utólérhet a beszürkülés jelensége, amely megannyi céh esetében jelentkezett már, és fog a továbbiakban is jelentkezni még. Rögtön vegyünk egy példát a magyar hu1 szerver világából, nevén nevezve a gyereket az In Vino Veritas céhet. A megnevezett céh, a céhek ranglistája szerint 549 napot tölthett az abszolút élen, — amihez külön gratulálunk, és mondhatni, nagy sajnálattal néztük végig hanyatlásukat. A történet maga külön megér egy misét, és talán elárulhatjuk azt is, hogy erről már készülőben, illetve finomítás alatt van egy másik cikk, amit idővel publikálni is szeretnénk és fogunk. Vissza kanyarodva az eredeti témához, azt szeretnénk mindezzel kiemelni és utalni, hogy egyik céh sincs biztonságban addig, amíg a nagy alapító-vezetői egó, a túlzott magabiztosság, és a túlzott kényelem arra nem vezeti a játékosokat, hogy a jókedv és a családias hangulat hiánya miatt lassan de biztosan visszavegyen a játékos a megszokott stílusból, hogy ez beszürkülésbe vagy akár teljes hanyatlásba vezesse a teljes céhet.
     Ezen témát boncolgatva, némi időt szánva a statisztikákra, meg szeretnénk osztani az olvasókkal azon véleményünket — egyben javaslatunkat, azok számára akik valóban egységes és aktív céhet keresnek —  hogy szerintünk a jelen helyzetben {per pillanat} mely céhek azok, amelyeket igazán egységes csapatnak lehet nevezni, és akár fontolóra lehet venni azok levélben való felkeresését tagságot illetően, ha épp csapatot szeretne valaki váltani.

Az alábbiakban felsoroljuk azokat a céheket, amelyeket a BK blog szerzői jelen pillanatban a legalkalmasabbnak tartanak a valóban aktív játékosok számára:

FOE HU1 - Arvahall

» UNITY — globál #16, létszám: 39 tag
» Exiverit Guild — globál #4, létszám: 60 tag
» Troja — globál #13, létszám: 25 tag
» Wraith — globál #47, létszám: 17 tag
» SZ.E.M — globál #5, létszám: 68 tag
» Rózsa — globál #10, létszám: 77 tag
» Erdélyi Szövetség — globál #8, létszám 51 tag



FOE HU2 - Brisgard

» Wanvillany — globál #1, létszám: 64 tag
» Lannisters — globál #2, létszám: 72 tag
» Malevil — globál #17, létszám: 42 tag
» ExOdUs — globál #25, létszám: 40 tag
» INTRUDERS — globál #4, létszám: 78 tag
» Hanza — globál #3, létszám 58 tag
» Partizán — globál #14, létszám: 26 tag
» Vendetta — globál #20, létszám: 52 tag



FOE HU3 - Cigard

» Kereskedő Barbárok — globál #7, létszám 44
» Hűség - Becsület — globál #1, létszám 61
» Social Club 1.0 — globál #3, létszám 65
» Mátrix — globál #2, létszám 46
» Holtköltők Társasága — globál #12, létszám 36
» Harcosok Klubja — globál #4, létszám 62
» Black Wolf — globál #15, létszám 21
» Ametiszt Pagoda — globál #30, létszám 26



FOE HU4 - Dinegu

» Ametiszt Pagoda — globál #11, létszám 36
» SpeciálisBikavér — globál #2, létszám 62
» Last Blood — globál #5, létszám 43
» Árny Légió — globál #17, létszám 21
» Kereszteslovagok — globál #14, létszám 47
» Ellenállók — globál #16, létszám 32
» Völgyzugoly — globál #33, létszám 36


A BK blog elérhetőségei és funkciói

x-mail2-64.png
... az észrevételeket a következő e-mail címre fogadjuk: phenomiq@gmail.com

x-mess-64.png  
... a kommentelés: nyitott

x-addperson-64.png  
... feliratkozás a blog követésére: aktív

x-share1-64.png  
... megosztás lehetősége: aktív    
— a BK blog megosztási funkciót biztosít az ismerősök számára három ismertebb közösségi portál felé, mint a Facebook, Twitter, Google+
 



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaken 2016.12.26. 22:57:00

Üdv! Mikor érkezik a C és D szerver? :-)

phenomiq 2016.12.26. 22:59:41

@Attila Szemenyei: Az infók rég megvannak, csak kevés az időnk, illetve az Ünnepek is későbbre tolták a szerkesztést, de a következő órákban sort kerítünk rá. Köszönjük a türelmet. :)

kaken 2016.12.29. 11:42:52

Sziasztok! Érdekes szempotokat vehetett figyelembe, aki eldöntötte, hogy melyik céhek kerüljenek fel az "ajánlott" toplistára. Az általatok megnevezett egyik céhből léptem ki például szeptember végén, mivel teljes fejetlenség volt, ugyanis az alapítók abbahagyták a játékot és a céh vezetését egy kevésbbé aktív játékos vette át. A céhet azóta is folyamatosan figyelem és több tagot átcsábítottam magamhoz. Vajon miért sikerült elcsábítanom onnan tagokat? De a felsorolt céhek közül máshol is gondok vannak, tehát nem objektív a cikk.

placy 2016.12.29. 18:52:22

Egyébként minden aktív és korrekt csapatjátékost szívesen látunk !
A harcosokat különösen mert rendszeresen megyünk az Expedícióban :)

placy 2016.12.29. 18:52:57

Sziasztok !
Érdekes mert nálunk nincsen semmi gond a céhünkben :)
Kereskedők-Barbárok

kaken 2016.12.29. 20:53:49

@placy: Ti ott vagytok első helyen a "C" szervernél! ;-) Épp egy expedíciós versenyben is vagyunk egymással! :-))

placy 2016.12.29. 21:12:27

Mi a játékban a neved és melyik céhben vagy ?

kaken 2016.12.30. 11:00:41

Íme, módosítottam a nevem. ;-)

placy 2016.12.30. 16:57:35

Így már megtaláltalak :)
Látom csak Dinegu-n játszól.
Én mind a négyben :)
süti beállítások módosítása